TÁJOLÓ MOZI – AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ ORSZÁGJÁRÓ PROGRAMJA

TÁJOLÓ MOZI – AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ ORSZÁGJÁRÓ PROGRAMJA


2023. július 21. – október 13. / Meghosszabbítva november 17-ig


A Tájoló mozi az Uránia Nemzeti Filmszínház országjáró programja, amelynek keretében 2023 nyarán alkalmi vetítéseken tizenkilenc vármegye egy-egy mozival nem rendelkező települése számára kínáljuk a közösségi filmnézés hiánypótló élményét. A lehetőséget a programban részt vevő települések igénybe vehetik akár falunapok, városi fesztiválok, iskolai rendezvények keretében, vagy ezektől függetlenül is. A kezdeményezés a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai együttműködésével és a Kulturális és Innovációs Minisztérium anyagi támogatásával valósul meg.

A projekthez az Uránia Nemzeti Filmszínház biztosítja a szükséges technikai felszerelést, beleértve a vetítőgépet, a vásznat és a hangrendszert, valamint a hozzáértő, szakképzett és tapasztalt technikai személyzetet is, gondoskodunk az egyes helyszíneken a vetítés technikai előkészítéséről, az eszközök beállításáról, illetve a műsor lebonyolításáról. Filmkínálatunkban megtalálhatóak aktuális és klasszikus alkotások, családi filmek, vígjátékok és kalandfilmek egyaránt.

Vármegyénként egy, preferáltan 50.000 főnél kisebb lakosságszámú falu vagy város került be a Tájoló mozi projektbe. Az előadásokat erre alkalmas teremben tartjuk vagy igény esetén este 21 óra után akár a szabadban, kertmoziként is. Egy napon nem csak egy, hanem két vagy akár három film is levetíthető egy helyszínen, ahol az adott művelődési ház vagy egyéb közösségi színtér saját bevételeként belépődíjat is szedhet, de akár tarthatja térítésmentesen is az előadást.

A Tájoló mozi első országjárásán a következő településeken és időpontokban tartunk vetítéseket:

Július 21. Pákozd (Fejér vármegye) – Kossuth Lajos Művelődési ház 17:00 A kis kedvencek titkos élete I.(6), 19:00 Mamma Mia! (12)

Július 22. Kőröshegy (Somogy vármegye) – Carpe Diem Park, Dinnyefesztivál 20:45 Vissza a jövőbe! (12)

Július 23. Igrici (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) – Művelődési ház ill. Idősek nappali ellátója mögötti tér 17:00 A kis kedvencek titkos élete (6) 20:30 Mamma Mia! (12) 

Július 27. Kőrösheg(Somogy vármegye) – Borkúti Panzió és Apartman  (21:00 Halálos iramban 16)

Július 28. Simontornya (Tolna vármegye) – Vár lovagterem ill. várudvar (18:00 Minyonok, 21:00 Mamma Mia!)

Július 29. Püspökladány (Hajdú- Bihar vármegye) – Dorogi Márton Művelődési Központ - 14:00 Ölelj át - macikaland mézföldön (KN) 16:00 Minyonok (12)

Augusztus 3. Panyola (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) - Fesztiváltér - 20:30 Toldi - A mozifilm (12)

Augusztus 4. Szászvár (Baranya vármegye) - Várkastély 21:00 Hab (12)

Augusztus 5. Bősárkány (Győr-Moson-Sopron vármegye) - Sportpálya 21:00 Grease (12)

Augusztus 11. Hortobágy (Hajdú-Bihar vármegye) – Szabadtéri helyszín

Augusztus 12. Jászapáti (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) – Művelődési ház

Augusztus 19. Zalalövő (Zala vármegye) – Színházterem ill. szabadtéri helyszín

Augusztus 20. Csolnok (Komárom-Esztergom vármegye) – Szent János park

Augusztus 25. Abasár (Heves vármegye) – Közösségi ház

Augusztus 26. Békésszentandrás (Békés vármegye) - Sporttelep

Szeptember 8. Rétság (Nógrád vármegye) – Közösségi ház

Szeptember 15. Csurgó (Somogy vármegye) – Millenniumi park

Szeptember 22. Lovászpatona (Veszprém vármegye) – Művelődési ház

Szeptember 27. Szigetbecse (Pest vármegye) - Petőfi Sándor Művelődési Ház

Szeptember 29. Kiskőrös (Bács-Kiskun vármegye) – Petőfi Sándor Művelődési központ (A program)

Október 4. Zsámbék (Pest vármegye) – Művelődési ház

Október 12. Jánosháza (Vas vármegye) – Művelődési otthon

Október 1. Üllés (Csongrád-Csanád vármegye) – Művelődési ház

Országjárásunk további állomásai:

Október 27. Kisgyőr (Borsod-Abaúz-Zemplén vármegye) - Faluház 

November 17. Mezőkeresztes (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)

Az idei első országjáró kör tapasztalatait figyelembe véve a kezdeményezés továbbműködtetését tervezzük. A részvétel iránti érdeklődés vagy egyéb kérdés esetén kérjük, a következő e-mail címen vegye fel velünk a kapcsolatot: utazomozi@urania-nf.hu A program aktuális eseményeiről a Tájoló mozi Facebook oldalán tájékozódhat.

»May. 9. – Thursday«
TicketsCall Us15:15     Csortos terem

La Chimera (16)

TicketsCall Us15:30     Díszterem

Bernadette (12)

TicketsCall Us15:30     Fábri terem

Agent of Happiness (12)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

Bolero (12)

TicketsCall Us17:30     Díszterem

Challengers (16)

TicketsCall Us17:45     Csortos terem

Bonnard: Pierre & Marthe (16)

TicketsCall Us20:00     Csortos terem

The Taste of Things (12)

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

Kalman's Day (16)

TicketsCall Us20:15     Díszterem

Pelikan Blue (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy