Balázs Béla-díjasok 2019: Tóth Klára filmkritikus és Moharos Attila filmrendező

Június 3-án, hétfőn a Ballada egy szolgafiú emlékére című filmet vetítjük

3 june 2019 18:00 - 20:15

Location: Díszterem

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói, elméleti tevékenységük elismeréseként idén tavasszal nyolcan részesültek a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerésének számító Balázs Béla-díjban. Június 2. és 18. között programsorozattal tisztelgünk a nyolc díjazott munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló vetítések díjmentesen látogathatók. Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Moharos Attila rendezőként elsősorban dokumentumfilmeket készít. 1970 és 1996 között a Magyar Televízióban volt I. asszisztens és adásrendező. Számos tévéfilm és sorozat munkatársa, kétszeres nívódíjas. Olyan direktorokkal dolgozott, mint Zsurzs Éva, Gaál István és Makk Károly. 1997-től rendez, filmjei számos nemzetközi és hazai filmfesztiválon szerepeltek versenyben (IDFA Amszterdam, Hot Springs, New York), díjai között megtalálható a Magyar Filmkritikusok Díja, a Kamera Hungária díj és a Kalamatai Dokumentumfilm Fesztivál Ezüst Olajfa Díja. 1999-ben S immár itt vagyok címmel örökítette meg a tizenévesen szolgasorba került Fülöp Levente portréját. Ebből nőtt ki a Székelyföldi szolgasorsok című életútkövető trilógia, amelynek összefoglalása, a Ballada egy szolgafiú emlékére című dokumentumfilm (2018) kerül most mozivászonra az Urániában június 3-án hétfőn 18 órától.

A vetítés utáni beszélgetés vendége a rendező, valamint a szintén Balázs Béla-díjas Tóth Klára filmkritikus, publicista, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Tóth Klára kritikái, tanulmányai 1989 előtt a Filmkultúra és a Filmvilág folyóiratokban, később többek között a Forrás, a Magyar Nemzet, a Népszabadság, az Élet és Irodalom oldalain jelentek meg. A Magyar Szemlének 1996-1999-ig szerkesztője, máig állandó filmkritikusa. A magyar filmkultúrához nemcsak írásaival és hiánypótló köteteivel (Don Quijote köpenyében, A láthatatlan ország, Első generációs szabadság) járul hozzá, hiszen dolgozott a magyar filmet megújító Balázs Béla Stúdió, majd a Mozgókép Innovációs Társulás kötelékében; dramaturgként több játék- és dokumentumfilm munkálataiban vett részt; a Duna Televízió filmszerkesztőjeként pedig 12 éven át szolgálta a közművelődés ügyét.

Tovább a sorozat többi vetítésére.


BALLADA EGY SZOLGAFIÚ EMLÉKÉRE
magyar dokumentumfilm, angol feliratos, 50 perc, 2018


1999 és 2004 között Székelyföldi szolgasorsok címmel film készült a szülőktől elhagyott, még kamaszkorú Fülöp testvérek küzdelmeiről. Leventének és Csabának a gyermekcselédek szolgasorsa jutott a XXI. században. A fiatalok időközben felnőttek, ugyanabban a faluban élnek és próbálnak megélni. Apjuk halála után, az örökségből vettek egy házat. Csaba a vételárat még nem fizette ki, de a pénz nagy részét a „barátok” zsarolással kicsalták tőle, elherdálja, alkoholra költi. Mindennapjaikat mindinkább hatalmába keríti az italozás, részegen rátámadnak még munkaadó gazdáikra is, sőt, egymást sem kímélik. Az ürügy a ház birtoklása. Képesek lesznek-e megküzdeni a nehéz körülményekkel, kilátástalan életformájuk hátulütőivel?

A filmet a gyártó CINEMA-FILM szíves hozzájárulásával vetítjük.

rendező-forgatókönyv: Moharos Attila
operatőr: Bálint Arthúr    vágó: Boda Péter
zene: laurent Dury, Csík Zenekar   producer: Garami Gábor
szereplők: Fülöp Levente, Fülöp Csaba, Fülöp Ágnes, Fülöp László

»Mar. 29. – Friday«
TicketsCall Us10:30     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us10:30     Fábri terem

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk (G)

TicketsCall Us12:00     Fábri terem

Dance First (16)

TicketsCall Us13:15     Csortos terem

The Flying Classroom (12)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

Whale Nation (12)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

It's Not the Time of My Life (16)

TicketsCall Us19:45     Csortos terem

Perfect Days (12)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

Kalman's Day (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Youth
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/MUSIC: The Fabelmans
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/MUSIC: Foam Bath
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/MUSIC: We Will Never Die
2024.04.06 17:00 - 18:40
Italian Journey: Strangeness
2024.04.08 19:00 - 21:00
Die Fledermaus 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/MUSIC:2001: A Space Odyssey
2024.04.10 19:30 - 22:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy