< BACK

1945 - Mensch Alapítvány adománygyüjtő vetítése


Drama | Hungary, 91 min, 2017

Show times:

Director: Ferenc Török

"A Mensch Alapítvány az idén is olyan teltházas vetítést szeretne rendezni, mint négy éve, amikor az Exodust mutattuk be az Uránia moziban. Jom kippur elött két nappal vetítjük Török Ferenc 1945 című díjnyertes alkotását az Urániában, a vetítés előtt pedig Mensch díjjal tüntetjük ki a rendezőt, Szántó T. Gábort, a film alapjául szolgáló elbeszélés szerzőjét, és Rudolf Pétert, a főszereplőt.

A film után rövid beszédet mond Frölich Robert főrabbi es Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója.
Közreműködik: Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész és Masa Anita énekművésznő.

A jegybevételből és más adományokból pénzt gyűjtünk szűkölködő holokauszt-túlélők számára.

Nagyon büszkeséggel tölt el minket, hogy a Tom Lantos Alapítvány es Tom Lantos özvegye is támogatja munkánkat. A Lantos házaspár az első kitüntetettek között volt 2005-ben.

Hivatalos email címünk: mensch@mensch.hu"

Steven András Geiger


A "MENSCH" Nemzetközi Alapítvány egy kiemelten közhasznú szervezet, melynek célja olyan toleráns társadalmi értékrend, demokratikus történelmi tudat formálása, amely értékeli, tiszteletben tartja a kisebbségek jogait, a felekezetek jogait, elítéli a sovinizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletkeltés valamennyi megnyilvánulását.


Bővebben a filmről:
1945 augusztus 12., 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból.  Néhány óra alatt minden megváltozik. Titkok, bűnök, számvetés, szerelem, árulás, szembesítés…

Az 1945 az idei Berlinale Panorama programjában nagy sikert aratott, a közönségszavazatok alapján közönség-díjat nyert.
A 2017-es Miami Filmfesztivál közönsége a legjobb filmnek választotta. A film megnyerte a hollandiai Film by the Sea nemzetközi filmfesztivál fődíját is.

Distributor: Katapult Film/Prukner Pál

»Mar. 29. – Friday«
TicketsCall Us10:30     Fábri terem

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk (G)

TicketsCall Us10:30     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us12:00     Fábri terem

Dance First (16)

TicketsCall Us13:15     Csortos terem

The Flying Classroom (12)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

Whale Nation (12)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

It's Not the Time of My Life (16)

TicketsCall Us19:45     Csortos terem

Perfect Days (12)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

Kalman's Day (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Youth
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/MUSIC: The Fabelmans
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/MUSIC: Foam Bath
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/MUSIC: We Will Never Die
2024.04.06 17:00 - 18:40
Italian Journey: Strangeness
2024.04.08 19:00 - 21:00
Die Fledermaus 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/MUSIC:2001: A Space Odyssey
2024.04.10 19:30 - 22:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy