Szerelem - XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat 2014. 11. 28-29.

Szerelem - XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat 2014.

2014. november 28. - 2014. november 29.

Helyszín: a kiállítás a galérián látható

„A sok romantikus ócskaság és szélesvásznú szemfényvesztés között az igazat keressük. Ez pedig kihívás, mint maga a szerelem.”
 
Filmszemle és fotókiállítás
 
A beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el. Az előzsűri által a versenyprogramba választott munkák a közönség, az alkotók és a zsűri jelenlétében nyilvános vetítésen kerülnek bemutatásra, amelyet ugyancsak nyilvános értékelés követ. A zsűri három kategóriában (kísérleti film, kisjátékfilm, dokumentumfilm) ad ki díjakat (I., II., III.), illetve különdíjakat. A művészeti egyetemek hallgatóinak filmjeit külön kategóriában díjazza a zsűri.

A beküldött fotók közül az előzsűri döntése alapján a legjobbakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állítjuk ki. A díjak átadására a filmszemle díjkiosztóján kerül sor, november 29-én 19 órától a Díszteremben.
 
A filmes zsűri tagjai: Krzysztof Zanussi, Fekete Ibolya, Lázár Kovács Ákos, Nagy Viktor Oszkár
A fotós zsűri tagjai: Haris László, Pályi Zsófia, Vékás Magdolna

A szemlét követően az Akadémia értékelő szakmai napot tart a filmesek és a fotósok számára, amelyen a nevezők és a zsűrik tagjai vesznek részt. Itt nyílik lehetőség átfogóbb konzultációra, eszmecserére.

 

VETÍTÉSI PROGRAM
A versenyblokkok és a partnerfesztivál vetítések ingyen látogathatók.

CSÜTÖRTÖK
2014. november 27.

21:00 Persona non grata
Rendezte: Krzysztof Zanussi
Helyár: 800 Ft

Tovább a filmismertetőhöz és jegyvásárláshoz
 

PÉNTEK
2014. november 28.
 
13:30–14:50 Versenyfilmek I. / Competitive Films I.
Ignacio Tatay: Hand in Hand / Kéz a kézben, 7’, Spanyolország/ Spain'
Molnár-Héricz Boglárka: Ne félj! / Don't Be Scared!, 5', Magyarország/ Hungary
Guillermo Zapata: El balsero, 8', Kolumbia/ Columbia
Stanislaw Bialoskórski: Wonderful Day / Egy csodálatos nap, 10’, Lengyelország/ Poland
Varga József: Hintón járó szerelem / Love on Carriage, 12', Magyarország/ Hungary  
Gyetvai Zsuzsa Csibor: Borbála, 4', Magyarország/ Hungary
Bernardo H. Govea Vázquez: And if We Shout a Little Bit? / És ha kiabálunk egy kicsit?, 15', Mexikó/ Mexico   
 
15:00–16:25 Versenyfilmek II. / Competitive Films II.
Jesús Méndez: Silences / Csendek, 9', Spanyolország/ Spain
Kovács Gábor Péter Emlékezés / Reminiscence, 1’, Magyarország/ Hungary
Mércse László Gergő: Láncok / Chains, 10', Magyarország/ Hungary
Nagy Judit:  "S ottan álmomban…" / "And There in My Dream”, 10’, Magyarország/ Hungary   
Vadász Anna - Jakab Flóra:  Szerelmi történet, avagy egy igazi férfi sosem adja fel / Love story, 1', Magyarország/ Hungary   
Aritzeder Arregui: Ups and Downs / Egyszer fenn, egyszer lenn, 10', Spanyolország/ Spain   
Kinter Alexandra: Karmák / Carmas, 11’, Magyarország/ Hungary
Alex Rodrigo: People You May Know / Akiket ismerhetsz, 12’, Spanyolország/ Spain   
Fodor Zsuzsánna: Hány halál… / How Many Deaths…, 7', Románia/ Romania
 
16:30-17:00 Partnerfesztivál vetítés - Jameson Cinefest
 
17:10–18:40 Versenyfilmek III. / Competitive Films III.
PORT.hu filmegyetemi szekció / Arts university section
Lőrincz Lóránd: Borica 15', Románia/ Romania
Mojzes Milojev Zsanett: Vénusz átvonulás / Transit of Venus, 14', Magyarország / Hungary
Sergii Bazhenov: The Abyss / A szakadék, 15', Ukrajna/ Ukraine
Karolina Józwik: Undecided / Eldöntetlen, 4', Lengyelország/ Poland
Moldovai Katalin: Szezon után / After Season, 15', Románia/ Romania
Jon Mikel Caballero: Hibernation / Hibernálás, 15', Spanyolország/ Spain
 
19:00 Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség
Rendezte: Krzysztof Zanussi
Helyár: 800 Ft

Tovább a filmismertetőhöz és jegyvásárláshoz

21:00 Chico
Rendezte: Fekete Ibolya
Helyár: 800 Ft

Tovább a filmismertetőhöz és jegyvásárláshoz


SZOMBAT
2014. november 29.

10:00–11:00 Versenyfilmek IV. / Competitive Films IV.
David Esquivel: A Couple of Blind / A szerelem vak, 13’, Spanyolország/ Spain
Kovács Gábor: A szerelem teremtése /  Creation of love, 2', Magyarország/ Hungary  
Kovács Krisztina: Párban / In pair, 5', Magyarország/ Hungary
Shekhar Bassi: No Love Lost / Nincs elveszett szerelem, 15', Egyesült Királyság/United Kingdom
Vahe Suqiasyan: A Love Story / Egy szerelmi történet, 5', Örményország/ Armenia
Balogh Gábor Szerelem / Love, 8', Magyarország/ Hungary

11:05–12:05 Versenyfilmek V. / Competitive Films V.
Ekési Orsolya Záporeső / Rainfall, 6', Magyarország / Hungary
Farnoosh Abedi: The Old Tree / Az öreg fa. 10'. Irán/ Iran
Javier Cirujeda: Leoncio, 16', Spanyolország/ Spain
Tóth Zoltán: Az agyag szerelmese / In love with material, 5', Magyarország/ Hungary   
Matuszka Máté: Összecsiszolódás / Miss-fit, 10', Magyarország/ Hungary
Stanislaw Bialoskórski: In a White Envelope / Fehér borítékban, 1', Lengyelország/ Poland   

13:30–15:00 Versenyfilmek VI. / Competitive Films VI.
PORT.hu filmegyetemi szekció / Arts university section
Kemény Eszter: Parafrázis / Paraphrase f 7', Magyarország/ Hungary
Antal Szabolcs: Szabadnap / Day Off, 13', Románia/ Romania
Ijjas Teréz: Papó/Papo, 7', Magyarország/ Hungary
Laura A. Martínez Hinojosa: Matilde, 8', Mexikó/ Mexico
Pálfalvi Réka: Vénusz, vezess! / Drive Me Venus!, 17', Magyarország/ Hungary
Horváth-Molnár Panna - Zomborácz Virág: Dipendenza, 13', Magyarország/ Hungary
Rui Falcao: Balance / Egyensúly, 10', Portugália/ Portugal

15:05–16:10 Versenyfilmek VII. / Competitive Films VII.
Declan Hannigan - Sarbó Kata: Hasa vitte haza / Hunger Brought Him Home, 10', Magyarország/ Hungary   
Chus de Castro: Love Crisis / Szerelmi válság, 7', Spanyolország/ Spain
Ignácz Anna: Palackopera / Soapopera, 5', Magyarország/ Hungary
Cser Vivien Andrea: The Mighty Fishers - Merre vagy? / The Mighty Fishers - where are you?, 5', Magyarország/ Hungary   
Juan Carlevaris Dead End / Zsákutca, 12', Spanyolország/ Spain
Kocsis Alexandra - Kőszegi Tamás: Vihar / Storm, 3', Magyarország/ Hungary
Diego Fandos: Under Pressure / Nyomás alatt, 13', Spanyolország/ Spain
 
16:20–17:25 Partnerfesztivál vetítés – BUSHO

17:40 Két világ közt
Rendezte: Nagy Viktor Oszkár
Helyár: 800.-Ft

Tovább a filmismertetőhöz és jegyvásárláshoz

19:00–20:30 Díjkiosztó és a díjazott filmek vetítése


Kapcsolódó műsorok

Persona non grata

Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség

Chico

(16)

Két világ közt

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása