Függetlenül - lengyel sorozat: A zongorista

A sorozat ötödik vetítése október 29-én.

2018. október 29. 19:00 - 21:30

Helyszín: Díszterem

Lengyelország 2018-ban ünnepli függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból új sorozatot indítunk a budapesti Lengyel Intézettel közös szervezésben: a lengyel filmművészet kilenc remekművét mutatjuk be, melyek tematikailag öt évtizedet, az 1920-tól 1970-ig terjedő időszakot fogják át. Ezen a múltbeli utazáson a legkiválóbb lengyel filmkészítők kalauzolnak végig bennünket, akik saját művészi érzékenységük prizmáján keresztül mutatják be számunkra a történelmi eseményeket.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük, a filmek értelmezését szakértő vendégeink: történészek, polonisták, filmtörténészek segítik.

A sorozat ötödik alkalmán Roman Polański A zongorista című filmjét láthatják nézőink.

"Életem legfontosabb filmje" - nyilatkozta többször is Roman Polański a Władysław Szpilman zongoraművész életének II. világháborús szakaszáról készült alkotásról. Igaz történet, amelyben még a legreménytelenebb pillanatokban is lehet másokra számítani.

Jegyár: 1100 forint

Tovább a Függetlenül - lengyel történelmi filmsorozat teljes programjához >>

Rendező: Roman Polański
» « 2024. Április
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Táncos a sötétben
2024.04.17 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató