1938-at írunk, a Szovjetunióban tetőfokon a Nagy tisztogatás. Fjodor Volkonogov százados, a tehetséges és megbízható elhárítótiszt megneszeli, hogy kollégáit gyanús kihallgatásokra vezénylik. Mielőtt rá is sor kerülne, megszökik és hamarosan egy teljes NKVD-osztag kezd rá vadászni Leningrád-szerte.
Reménytelen menekülése közben a rendszer áldozatainak hozzátartozóit keresi fel, annak az elnyomó hatalmi gépezetnek, amelynek ő maga is egy fogaskereke. Mielőtt végzete utóléri, úgy érzi, a pokol tüzétől csak úgy menekülhet, ha valaki megbocsát neki.
A háttérben a sztálini totális diktatúra tombol. Mindennaposak a letartóztatások, a kivégzések, a megfélemlítés az élet minden területét érinti. A társadalom dermedt bizalmatlanságban várja az elkerülhetetlen háborút.
A Volkonogov százados szökésben egy akciófilmes elemekből szőtt posztmodern parabola, amelyben egy NKVD-tiszt hirtelen öntudatra ébred, ám feloldozásra már nem marad ideje.
A film 2021-ben debütált a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában, azóta pedig szinte csak a fesztiválok közönsége láthatta. A magyarhangya idén nyár végén és ősszel két vetítés erejéig magyar felirattal hozza el a hazai mozikba ezt a lehengerlő politikai parabolát, amely az elkészítése óta talán még aktuálisabbá vált.
Jegyár: 3.000 Ft
Forgatókönyv: Alekszej Csupov, Natasa Merkulova & Mart Taniel
Operatőr: Mart Taniel
Szereplők: Jurij Boriszov, Timofej Tribuncev, Nyikita Kukuskin
"1938-ban járunk Szentpétervárott, a sztálini terror és az állami paranoia maximális fokozatszámon pörög, olyannyira, hogy még a civilek kínzásával foglalkozó belügyi erőszakszervezet tagjai sincsenek biztonságban. Volkonogov egész egységét félreállítják, a kirúgásnál jóval drasztikusabb módszerrel. (...) Natasha Merkulova és Aleksey Chupov rendezőpáros egy feszes és lebilincselően izgalmas thrilleren keresztül szemlélteti a sztálini terror fékevesztettségét és abszurditásig fokozott embertelenségét." (Varga Dénes - Filmhu)
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató