Nemzedékek sorozat: Berlin felett az ég

2024. december 18. 19:00 - 21:30

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház - Díszterem

Német filmsorozatunkat Wim Wenders legendás, közelmúltban felújított alkotásával nyitjuk. A rendszerváltás előtti Berlinben járunk. A fallal kettészelt, elszigetelt, mégis átalakulóban lévő metropoliszban modern kori angyalok élnek, akik szeretetteljesen, néha csodálkozva figyelik az emberek érzelmekkel és emlékekkel teli világát. Mígnem egyikük elhatározza, hogy a szerelemért emberré válik… A történet ihletője – ahogy a rendező más filmjeiben is – egy város, a városi táj, amelynek személésében hőseivel együtt elmerülhetünk. „A városokban élünk, a városok bennünk élnek…” – ahogy egy helyütt fogalmaz. A Berlin felett az ég Wenders első filmje volt 8 évnyi Amerika és olyan fontos rendezések után, mint A dolgok állása és a Párizs, Texas. Visszatérés Németországba, ahonnan korábban – hőseivel együtt – elvágyott. Ennek a visszatérésnek és rácsodálkozásnak a gyümölcse ez a film, amelyet Cannes-ban 1987-ben a legjobb rendezés díjával ismertek el.

NEMZEDÉKEK című sorozatunk apropója a német filmeket népszerűsítő German Films 70. születésnapja, de egy másik jeles alkalomra is rímel. December 7-én adják át az Európai Filmakadémia díjait. Idén az életműdíjat a modern európai filmművészet egyik legnagyobb élő mestere, Wim Wenders kapja, aki 24 éven át az akadémia elnöke is volt, és akivel szeptemberben, a Budapesti Klasszikus Filmmaraton alkalmával többször is találkozhatott az Uránia közönsége. Most, december 18-án egyik legszebb filmjével ünnepeljük.

Kép: Bruno Ganz a Berlin felett az ég c. filmben, rendezte: Wim Wenders
© 1987 Road Movies – Argos Films
A Wim Wenders Stiftung - Argos Films szíves engedélyével

Tovább a NEMZEDÉKEK – GERMAN FILMS 70 sorozat vetítéseihez >>

Normál jegyár: 2500 Ft

Kedvezmények
diák/nyugdíjas/pedagógus jegyár: 1900 Ft

bérletkedvezményes jegyár: azok számára, akik a sorozat legalább 4 vetítésére jegyet váltanak egyszerre): 1900 Ft 

Rendező: Wim Wenders

Forgatókönyvíró: Wim Wenders, Peter Handke, Richard Reitinger
Operatőr: Henri Alekan
Zene: Jürgen Knieper
Vágó: Peter Przygodda
Szereplők: Bruno Ganz, Otto Sander, Peter Falk, Solveig Dommartin, Curt Bois

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató