Közelkép Filmklub - Kostyál Márk: Kojot

Filmvetítés és beszélgetés április 3-án 18 órakor

2017. április 3. 18:00 - 20:00

Helyszín: Díszterem

Filmvetítés, előadás és beszélgetés a Magyar Filmtörténeti Kutatócsoport (ELTE) és a Metropolis folyóirat szervezésében az Urániában.
Filmekről mindenkinek, akiket komolyan érdekel. Mi komolyan gondoljuk.
A következő alkalommal, hétfő este témánk Kostyál Márk: Kojot című filmje. A vetítés után rövid vitaindító előadás, majd beszélgetés.
Mindenkit szeretettel várunk!

Bővebben a filmről:

Tűzkőre érkezik Bicsérdi Misi, mert földet és rozoga házat örökölt nagyapjától, az öreg Misutól, aki a maga idejében igazi fenegyerek hírében állt. Misi frusztrált, elfojtott, menekülő 30-as, nem találja helyét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Csak sodródik, nem vállal fel konfliktusokat. Ez a gúnya azonban egyre jobban szorítja. Hozzákezd öregapja romos házának felújításához, amelyben igaz célt lát meg önmaga és párja, Eszter számára egyaránt.
Pénz híján mindössze a nagydumás, rokkantnyugdíjas Lajost, és hallgatag, börtönviselt sógorát, Attilát tudja felbérelni mesteremberként, és maga is részt vesz az építési munkákban, amihez mit sem ért kezdetben. A természetközeli idillben végre kezdi megtalálni magát, de ez nem tart sokáig. Kiderül, hogy a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegekért kebelezi be Tűzkő nagybirtokosa, a helyi mindenható "Döbrögi", Szojka Pál és fia, hogy egy svéd multi számára adja el a völgyet. Amikor Szojka szemet vet Misi örökségére is, a fiú felveszi a kesztyűt, és a csetepaté eldurvul - ez már háború a kisember és a földesúr közt.
Súlyos harc kezdődik a földért, a családért, az életért, a jövőért, a belül megszülető férfiért...

Rendező: Kostyál Márk

Forgatókönyvíró: Lengyel Balázs, Lovas Balázs
Operatőr
: Csoboth Attila, Kostyál Márk
Zene
: Moldvai Márk
Producer
: Helmeczy Dorottya, Kálomista Gábor
Vágó
: Csillag Mano

Szereplők
: Mészáros András, Bocsárszky Attila, Kovács Frigyes, Orbán Levente, Dobra Mária, Mátray László, Salat Lehel, Szabó Gabi

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató