Crossover Uránia / MORDÁI Live at Uránia

Meghitt és különleges koncertre készül a zenekar szeptember 10-én

2021. szeptember 10. 21:00 - 22:30

Helyszín: Díszterem

A Crossover Uránia sorozat következő állomásán, szeptember 10-én a harmadik éve együtt zenélő, rutinos fiatal zenészekből álló folk rock banda, a MORDÁI lép színpadra. „Az együttes teljes joggal nevezhető supergroupnak, hiszen a magyar underground jazz krémje egyesül egy projektben” – írta róluk a Keretblog.hu.  Nóvé Soma (Middlemist Red, Samurai Drive) énekel, Vértesi Ferenc (Giliszta) gitározik, Kapusi Viktor (Osaka Crack, The Best Bad Trip) szaxofonon játszik, Csernovszky Márton (Bujdosó Trió, Osaka Crack) basszusgitározik, Szabó Sipos Ágoston (FlyJam) dobol, Porteleki Áron (Dorota, GNU) brácsázik, vokálozik és dobol, és végül, de nem utolsósorban Varga Dániel (Moped Loewen) szaxofonon erősíti a fúvós szekciót. Zenéjükben a népdalok szöveg- és hangzásvilágát ágyazzák rockzenébe. Forrásként egyrészt a 60-as, 70-es évek kísérletező népzenei vonulataiból, például a Muzsikás és a Sebő együttes repertoárjából merítenek, másrészt a 70-es, 80-as évek karcos rockjából. Az eredmény, ahogy maguk fogalmaznak, egy olyan hangzásvilág, amely az „útonállók sötét szellemiségét” idézi. Az együttes 2018-ban megjelent, debütáló EP-jét (amely még a frontember, Nóvé Soma neve alatt, Népdalok címmel jelent meg) a Recorder blog a 2018-as év tíz legjobb magyar lemeze közé választotta.Második lemezük Mordái címmel 2020-ban jött ki.  Az Urániában tartandó Live at Uránia című bulival egy nyárzáró, különleges koncertre készülnek: új, kibővített zenekari felállásban ünneplik az idei évet, s a banda harmadik születésnapját.

Jegyár: 2.000 Ft. 

Tovább a Crossover Uránia sorozat további programjához>>>

A koncertet támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások TámogatáskezelőEmberi erőforrások Minisztériuma        

Rendező:

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató