< VISSZA

Csontváry / 2. Uránia Filmnapok


magyar filmdráma, operatőr: Jankura Péter, 106 perc, 1980

Időpontok:

Rendező: Huszárik Zoltán

Szereplők: Ichak Finci, Holl István, Drahota Andrea, Dajka Margit, Balázs Samu

Huszárik Zoltán Csontváry című filmje nehezen született, s nem igazán szerencsés  csillagzat alatt. Latinovits Zoltán, akire a könyv íródott,  1976-ban öngyilkos lett, a forgatókönyvet újraírják, az előkészületek évekig húzódnak. A főszerepet végül a bolgár Ichak Finci játssza. Ráadásul, mint minden festő film, a Csontváry is nehéz  vállalás, egyenesen  lehetetlen kihívás. Jankura Péter operatőrnek, aki ekkorra már két rövidfilmben dolgozott együtt Huszárikkal (Tisztelet az öregasszonyoknak, A piacere), itt Csontváry Kosztka Tivadar festményeivel kell megmérkőznie. A vállalást nehezíti, hogy Huszárik maga is képzőművész, a film pedig tulajdonképpen rendezői önarcképnek készül. A Csontváry cselekménye egyébként vizuálisan remekül kiaknázható helyszíneket kínál: a film elején az elmegyógyintézetet, a film második felében pedig Csontváry 'napútját' délre, a fény nyomában Taorminába, a Balkánon, s végül a Közel-Keleten át, egyre egzotikusabb tájakon, egyre messzebb az otthontól, s egyre közelebb Csontváry misztikus  festői ideáinak megvalósulásához. A film végül nem ér fel a Szindbádhoz, és Huszárik-portrénak is tökéletlen, de Jankura Péter, az operatőr nem marad alul. Nagy szakmai alázattal, ihletetten közvetít rendező és festő között. A Csontváry a részletszépségek filmje néhány nagy erejű látomással. A kikockázott taorminai naplemente, a sivatagi bolyongás képei vagy a jajcei vízesésnél forgatott jelenetek méltó mozgóképi párjai Csontváry festményeinek. Muhi Klára filmkritikus

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató