< VISSZA

Éden


magyar-román filmdráma, 153 perc, 2020
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Kocsis Ágnes

Szereplők: Lana Baric , Daan Stuyven, Bocskor Salló Lóránt

Az Éden egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő. Számára életveszélyt jelent minden, ami a modern civilizációval jár. Túlérzékeny a kémiai anyagokra, a légszennyezésre, a rádióhullámokra, ezért teljes elszigeteltségben kell élnie. Szkafanderben közlekedik, izolált lakásban lakik, napközben kutató orvosok vizsgálják állapotát. A kapcsolatot a külvilággal egyedül testvére jelenti. Egy napon felkeresi őt egy pszichológus, akit egy a környezeti károkért felelős multicég bízott meg azzal, hogy bizonyítsa,a lányt nem érhette általuk okozott ártalom. Nem mindennapi kapcsolatukból szerelem lesz, ami talán remény a gyógyulásra…

Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje elsősorban az emberi magány metaforája. „Az érdekelt, hogy mit tesz az emberrel a teljes izoláció, a valódi szeretet hiánya, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok az életünkben, és mindez milyen kölcsönhatásban van a körülöttünk lévő világgal, a természettel, amelyben élünk.” – összegezte a forgatókönyvet is jegyző rendező.

A humorral és iróniával finoman átszőtt Éden különös aktualitását adja napjaink járványhelyzete, amelyben mindannyian átélhetjük a bezártság és a környezetből érkező fenyegetettség élményét.

Bemutató dátuma: 2021.05.27.

Forgalmazó: Mythberg Films

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató