< VISSZA

Múlt és jelen – Vizeink az ember kezében


magyar ismeretterjesztő film, 80 perc, 2022
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Fehér Zoltán

A filmből 20 fős csoportlétszám felett kedvezményes iskolai vetítések is rendelhetők. Kapcsolatfelvétel: iskola@urania-nf.hu

Fehér Zoltán, a Vad víz című természetfilmje után, amely Magyarország vadvizeit járta végig, most olyan filmet készített, amelyben mesterséges, ember által szabályozott vizeink élővilágát hozza közel a nézőhöz. 

A történelem során Magyarország vízrajza szinte a felismerhetetlenségig megváltozott. A mocsarak helyén víztározók és halastavak, legnagyobb árterünk helyén pedig maga a szikes alföldi puszta terül el. Mára tavaink 75%-a mesterséges, ártereink 90%-a a múlté. Az élővilágnak azonban alkalmazkodnia kellett ehhez a változó világhoz, különben a kihalással néztek szembe.

Meglepő módon mesterséges vizeink nyújtják az utolsó menedéket néhány ritka vízi életközösségnek; egykori ártereink pedig télvíz idején vonuló madarak százezreinek biztosítanak időszakos szállást. De ezt a világot már nem a természet, hanem az ember irányítja…

Bemutató dátuma: 2022.10.13.

Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató