Rendező: Shao Yihui
Szereplők: Song Jia, Zhong Chuxi, Zeng Mumei, Zhang Yu
Közös filmajánló Wang Yao filmtörténésszel
A "Her Story" című filmet tavaly november végén mutatták be a kínai mozik, ahol azonnal elnyerte a kínai nézők tetszését, és a téli szezon sikerfilmje lett.
A vígjáték a nagyvárosi női lét kihívásait mutatja be egy elvált, gyerekét egyedül nevelő, egykor nagy karriert befutó nő történetén keresztül, aki bár összeszedett és belevaló, de már kicsit besavanyodott. Élete több szempontból is felbolydul, mikor meglepő módon szoros barátságot köt a házukban lakó szertelen, de szerethető fiatal nővel, aki szinte kontroll nélkül sodródik az életben. Természetesen a szerelmi szál(ak) sem maradhattak ki a történetből, hiszen időről-időre felbukkan a volt férj, aki igyekszik visszaszerezni volt feleségét, egy fiatalabb önjelölt hódító, de az elköteleződésfóbiás sikeres menedzser archetípusa is szerephez jut a filmben. A szereplők között adódó félreértéseket, konfliktusokat pedig a főhősnő kislányának váratlan és frappáns megjegyzései teszik még érdekesebbé és szórakoztatóbbá.
Igazi nagyvárosi, modern történet, ahol nincsenek se tökéletes jellemek, se főgonoszok, és az eltúlzott szituációkban is kicsit ráismerhetünk saját eseteinkre, vagy barátaink sztorijaira.
A film 2024 végén került a mozikba Kínában, és hatalmas sikert aratott, 721 millió jüan (kb. 87 millió euró) bevételt hozva. A kritikusok szerint a film fontos női témákat dolgoz fel, és élénk vitát indított a modern független nők kihívásairól, a férfiakkal való kapcsolataikról és a következő generáció neveléséről. Ezek a témák 2024 végétől kezdve a kínai internetes diskurzus középpontjába kerültek.
Tovább az Imázsia Kínai Filmhét teljes programjához >>
Jegyárak:
A filmhét előadásaira a belépődíj 2800 Ft.
Jegykedvezmények:
Diákok, 26 év alattiak, nyugdíjasok, 65 év felettiek, pedagógusok. A kedvezményre jogosult nézők 2300 Ft-os áron válthatnak jegyet.
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató